0
0
Mostanában sokat hallani a kindfulness kifejezést.
Kedvesség + tudatosság. Szép gondolat.
De itt is van egy csapda.
A kedvességet gyakran összekeverjük az alkalmazkodással.
A konfliktuskerüléssel.
Az önfeladással.
Pedig a valódi kedvesség nem azt jelenti, hogy mindent eltűrök.
Hanem azt, hogy jelen vagyok magammal, és nem a feszültségemből reagálok.
A kindfulness számomra nem mosolygás.
Hanem idegrendszeri állapot.
Amikor nem vagyok túlterhelve.
Amikor érzem, hogy mi fér bele és mi nem.
Amikor tudok nemet mondani anélkül, hogy bűntudatom lenne.
Ez az a pont, ahol a kedvesség már nem póz, hanem természetes következmény.
A világ nem attól lesz kedvesebb, hogy mindenki „kedveskedni próbál”.
Hanem attól, hogy kevesebb ember él belső háborúban.
Amint bent, úgy kint.
